CSOK vagy nem CSOK: az itt a kérdés!


December utolsó hete óta tartja izgalomban az ország jelentős részét az új szocpol vagy más néven a kiterjesztett Családok Otthonteremtési Kedvezménye vagyis a CSOK. Az azóta már számos változtatáson átesett kedvezménycsomag részleteiről azonban elmondható, hogy az idő előrehaladtával  általában az egyszerűség és az átláthatóbb feltételek felé halad. Bár még mindig nagyon sok a nyitott kérdés, a tisztázatlan pont és kiskapu. Az óvatosság mindenképpen érzékelhető a bankok részéről is, hiszen nehéz úgy egy egységes keretrendszert megalkotni, termékeket létrehozni, munkatársakat betanítani, hogy a feltételek szinte hétről-hétre változnak. Ebben az embert próbáló információdzsungelben segítünk eligazodni. De nézzük is a legfőbb paramétereket.


Új lakás/ház építése vagy vásárlása esetén:

  • 1 gyermek után 600.000,
  • 2 gyermek után 2.600.000,
  • 3 vagy több gyermek után pedig 10.000.000 forint az igénybe vehető kedvezmény összege.

Plusz még, akik igénybe veszik a minimum 3 gyermek után járó 10 millió forintos CSOK-ot, teljesítik, hogy legalább 60m2 hasznos alapterületű új lakást vásárolnak vagy 90m2 hasznos alapterületű házat vásárolnak vagy építenek, azok jogosulttá válnak a 10 millió forintos, a hitel első 25 évében járó, kamattámogatott hitelre, melynek 5 éves a kamatperiódusa, mértéke pedig az ügyleti kamat 3%-kal csökkentett értéke. Míg egy gyermek esetén 70m2, két gyermek esetén 80m2 a kritérium az új egylakásos lakóépület vásárlása vagy építése során. Új lakás vásárlásánál pedig rendre 40 illetve 50m2 a minimum négyzetméterkorlát.


Egyszerűbben:

  • 1 gyermek után a lakásoknál ez minimum 40m2, a házaknál 70m2,
  • 2 gyermek esetén 50m2 és 80m2,
  • 3 vagy több gyermeknél pedig 60m2 és 90m2.

Ha korábban már igényeltünk lakáscélú támogatást, akkor a szükséges négyzetmétereknél figyelembe kell venni azokat a gyermekeket, akik után a támogatás kértük. (Erről kicsit bővebben később.)

A CSOK-os hitel kamattámogatott összege ugyan nem lehet több, mint 10 millió forint, de ez az összeg lehet kisebb is és a futamideje is lehet kevesebb (például: 10 év). Ugyanígy a hitelösszeg lehet 10 millió forintnál magasabb összeg is, csak az a feletti részre már nem vonatkoznak az Állam által biztosított kedvezmények. Továbbá a 10 millió forint mellé a plusz 10 milliós kedvezményes hitelt sem kötelező felvenni, ez csak egy lehetőség.


Használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén kicsit egyszerűbb a helyzet:

(A CSOK összege nem függ a lakás alapterületétől, de egy minimum hasznos alapterületet el kell érnie.)

  • 1 gyermeknél ez minimum 40m2,
  • 2 gyermeknél minimum 50m2,
  • 3 gyermeknél minimum 60m2,
  • 4 gyermek esetében pedig minimum 70m2.

Az egységes CSOK összege:

  • 1 gyermek után 600.000,
  • 2 gyermek után 1.430.000,
  • 3 gyermek után 2.200.000,
  • 4 vagy több gyermek után pedig 2.750.000 forint.

 

A négyzetméterkorlátok és az igénybe vehető támogatási értékek egységesültek, eltörlésre kerültek a regionális különbségek illetve a 350 ezer forintos, az új lakásoknál már január elsejétől megszüntetett, az ingatlanok maximális értékére vonatkozó, négyzetméterenkénti plafon is. További kedvezmény, hogy ezentúl a közfoglalkoztatottak is jogosultak a támogatás felhasználására, de csakis használt lakás esetében vagy jelenlegi felújításához vehetik igénybe. Az új szabályok visszamenőleges hatályúak, tehát a már benyújtott kérelmekre is alkalmazhatóak. A CSOK önrésznek tekintendő, a Magyar Nemzeti Bank és a Kormány álláspontja szerint. Azonban az egyes hitelintézetek gyakorlata nagyon is eltérő és nem egységes. Van ahol a CSOK-ot elfogadják önerőnek, de van ahol nem. Van ahol igen, de mellé bizonyos százalékú, a hitelminősítés és a banki kiértékelés során végül akár 10-20-30%-os önerőt is előírhat a bank. Továbbá az előre vállalt gyermekek esetén, a bizonytalanabb teljesítés miatt a hitelintézetek sokkal szigorúbb és részletekbe menőbb vizsgálatot alkalmazhat.

Használt lakások esetében azonban a vételár nem haladhatja meg a 35 millió forintot illetve a bank által megállapított forgalmi értéket is csak maximum 20%-kal haladhatja meg.

Az új és a használt lakásoknál is eltörölték a tulajdonosi korlátot. Tehát, aki szeretne részesülni a támogatásból, annak nem kell megválnia jelenlegi lakásától. Viszont használt lakás vásárlásakor más ingatlanban maximum 50%-os lehet az igénylők tulajdoni hányada. Ez alól csak akkor van kivétel, ha ez(ek) az ingatlan vagy ingatlanok haszonélvezeti joggal terhelt(ek). Természetesen a támogatással érintett ingatlanban csak a kedvezményt igénybe vevők szerezhetnek tulajdonjogot. Illetve a használt lakással szemben, új lakásoknál az öt éven belül eladott ingatlan árát nem kell számításba venni új lakás vásárlása vagy építésekor. További lazítás hogy új lakásnál nincs semmilyen tulajdoni korlát. Tehát bármennyi ingatlantulajdonnal rendelkezhetünk és ezeknek százalékos korlátja sincs, semmilyen formában. A vissza nem térítendő támogatás fejében az Állam 10 éves jelzálogjogot jegyez be, illetve erre az időszakra kötelező az ingatlanra lakásbiztosítást is kötni.

Lazult a kritériumrendszer az új házak építése során is. Így az összkomfort meghatározása. Ahol nincs vezetékes ivóvíz, ott az iható víz elérése a korlát (pl.: kút). Ahol nincs szennyvízvezeték, ott pedig az építési szabályokban korábban már engedélyezett megoldások működhetnek tovább. A korábbi energiahatékonyságra vonatkozó szabályok pedig eltörlésre kerültek. De, aki új ház vagy lakás építésébe fog, már csak az időtáv és a rezsiköltségek miatt is, érdemes megfontolnia, hogy a rövidtávú spórolás helyett, inkább a hosszú távon jobban megtérülő energiahatékonyabb megoldásokat válassza. Mindettől függetlenül külterületeken, tanyákon vagy belkerületi zártkertekben is lehet majd építkezni. A feltétel csupán, hogy az ingatlan legalább az általános szabályoknak megfeleljen. (Minimum 12m2-es szoba, WC, fürdő, közműves energia szolgáltatás, egyedi fűtés.) Tetőtér-beépítés vagy emeletráépítés során pedig minimum két új, önálló albetétként  létrejött lakásnak kell kialakulnia, melyeknek elkülönülnek és lépcsőházból vagy szabadlépcsős megoldásban, külön bejárattal kell rendelkezniük.

 

Feltételek


Mi számít gyereknek a CSOK szempontjából?

  • Az a magzat (természetesen ikermagzatok is), aki a terhesség 24. hetét betöltötte.
  • Az a gyermek, aki a 20. életévét még nem töltötte be.
  • Az a gyermek, aki a 20. életévét már betöltötte, de felsőoktatási intézmény (főiskola, egyetem) nappali tagozatos hallgatója és még nem töltötte be a 25. életévét.
  • Az a gyermek, aki a 20. életévét már betöltötte, de megváltozott munkaképességű, az állapota minimum egy éve tart és az valószínűsíthetően nem szűnik meg a következő egy évben.


Előzetesen hány gyermek után igényelhető a CSOK? Életkorra vonatkozó korlátozások.

Életkori korlátozások csak akkor vannak, ha előre vállalt gyermekek esetében élünk a CSOK-kal. Ebben az esetben a házaspár legalább egyik tagja még nem töltheti be a 40. életévét. Minden más esetben a szabályozás viszonylag megengedő. Még abban az esetben is, ha a legmagasabb, 10 milliós forintos támogatást vesszük igénybe (például már megszületett harmadik gyermeknél).

Előre, maximum 3 gyermek után igényelhető a 10 milliós, új lakáshoz tartozó kedvezmény, minden más esetben maximum két gyermek vállalható előre. Az előre bevállalt gyermek esetében az előírt időkorlát 1 gyermek esetében 4 év, 2 gyermek esetében 8 év, 3 gyermek esetében pedig 10 év. Így gyermektelen fiatal házaspár előre maximum 3, egygyermekes fiatal házaspár előre maximum 2, kétgyermekes házaspár előre maximum 1 gyermeket vállalhat a feltételek szerint új lakás vásárlása esetén. Annyi fék azért van a rendszerben, hogy a később született gyermekek után illetve, ha a vállalt gyermekszámnál több születik, akkor azután nem jár többlettámogatás. Ez csak akkor vehető igénybe, ha a szülők megint egy új lakást/házat vásárolnak vagy építenek.

Akik korábban már igényeltek vissza nem térítendő, lakáscélú támogatást, természetesen azok is részesülhetnek az új CSOK-ból. A támogatás egy gyermek után csak egy alkalommal vehető igénybe. Azonban a 3 gyermek után járó új lakásvásárláshoz igényelt CSOK esetében, ha korábban történt valamilyen kedvezmény felvétele (szocpol/LÉT/LÉK/CSOK), akkor ennek az összege levonandó a 10 millió forintból és csak a megmaradó összeg igényelhető.

Meglévő gyermekek után felhasznált kedvezmény során nincs korhatár. Bejegyzett és „sima” élettársi kapcsolatban élők, elváltak, nevelőszülők vagy mozaikcsaládok (egyik szülő és gyermeke/i egy új partnerrel alkotnak új családot, akinek akár szintén van/nak már gyermeke/i) is jogosultak lehetnek a CSOK-ra. Sőt! Mostantól a felsőoktatásban tanulók is és közfoglalkoztatottak is részesülhetnek a kedvezménycsomagból, az utóbbinál azzal a kitétellel, hogy csak használt lakás vásárlása esetén élhetnek vele, az új lakás után továbbra sem vehetnek fel CSOK-ot. Egyedülállók esetén a rendelet nem fogalmaz egyértelműen, bár nagyon sok helyen szerepel rájuk is vonatkozó rész, a CSOK-ra jogosultaknál nincsenek felsorolva az egyedülálló szülők esete. A rendelet szellemiségéből viszont az olvasható ki, hogy rájuk is érvényesek az új szabályok.

Viszont az igénylőknek együtt kell lakniuk azon gyermekükkel, akire a támogatást felveszik. Továbbá, ha a szülők együttesen igénylik a CSOK-ot, akkor bizonyítóerejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal kell igazolniuk, hogy közös háztartásban élnek. Élettársaknál ennek időtartamát, elvált szülőknél pedig a kiskorú gyermek elhelyezését bizonyító jogerős okirattal/ítélettel kell tudni igazolni. Ha ez nem produkálható, attól még a szülők egyike igényelheti a CSOK-ot. Természetesen egy gyermek után csak egyszer igénylehető. A 10 millió forintos támogatás esetében pedig a korábban felhasznált támogatás és a 10 millió forint különbözete vehető fel lakásszerzéshez. Közös és nem közös gyermekek esetén is megállapításra került a kedvezmény mértéke, ha pedig a házaspár egyike nagyobb kedvezményre jogosult, mint a másik, akkor a nagyobb összeget igényelhetik. Élettársi kapcsolatban élőknél azonban a közös gyermekeket csak a pár egyik tagjánál lehet figyelembe venni. Itt azt az értéket kaphatják meg kedvezményként, amelyik a pár egyik tagjánál a nagyobb.


További kérdéseid vannak? Érdekelnek a CSOK egyéb feltételei? Hogy hogyan igényelheted? Mire van szükséged hozzá? Akkor kattints a részletekre.
HAMAROSAN FOLYTATJUK CIKKSOROZATUNKAT!